A gyömbért már több, mint 200 éve használják, különösen Ázsiában, Indiában és az arab országokban. A gyömbér ma már kapszula és tinktúrák formájában is beszerezhető, de használható frissen vagy nyersen a főzéshez, illetve egyéb gyógyászati célokra, sőt a friss gyömbérgyökérből és teát is lehet készíteni. Persze arra fontos figyelni, hogy naponta ne fogyasszunk többet a gyömbérből 4 grammnál, illetve terhesség esetén az egy grammnyi mennyiség engedélyezett. Ha rendszeres szednénk a gyömbért, akkor érdemes beszélnünk az orvosunkkal, aki segít majd meghatározni a gyömbér szedésének módját és formáját.
A gyömbérrel igen sokat tehetünk a hányinger megfékezése érdekében. A gyömbért leggyakrabban a hányinger, a hányás, a tengeri betegség, a terhesség és a kemoterápia alatt jelentkező rosszullét kezelésére használják. A gyömbér segíthet csökkentetni a mozgásszervi betegségekből fakadó rosszulléteket is, de ilyen esetben előfordulhat, hogy más gyógyszerek hatékonyabbak lehetnek.
A gyömbér csökkenti a reggeli rosszulléteket, illetve a rákos betegek is gyakran használják a kezelés mellékhatásainak enyhítésére.
A gyömbér kivonatok segíthetnek csökkenteni a gyulladásokat, így például csökkenti a fájdalmat az osteoarthritisben szenvedő betegek esetében. EGy 2001-ben megjelent tanulmány kimutatta, hogy az arthrosisos betegek esetében a térdfájdalom mértéke nagymértékben csökkent miután gyömbér kivonatokat fogyasztottak naponta kétszer, hat héten át. Tudni kell, hogy eltart egy ideig, amíg a gyömbér igazán hatni kezd, de ettől függetlenül érdemes rendszeresen fogyasztani, mert néhány hét elteltével tényleg csodákat tehet velünk.
A gyömbér hatékony lehet a migrénes betegek számára is, mivel hatékonyan csökkenti a fejfájást. Ezenfelül bizonyos esetekben enyhítheti a lázat is. A leggyakoribb mellékhatások a gyömbérrel kapcsolatban a gyomorégés, gyomorrontás és hasmenés.